A Padovai dóm
Падуанский собор
Csodás e templom, mégis csupa bánat,
Kísértés, kéj, viharfelleg-hadak.
A gyóntatószék rácsos ablakán a
Vágytól gyötört szemek átizzanak.
S harsog, majd búg csak orgonán az ének,
És újra harsan rettentõ szava,
Mintha a vér, sötétlõ dómok részeg
Gránit-vénáiban lázongana.
A bíbortól, a mártírok mezitlen
Testétõl, míg lelkedbe nem hatol
Fehérlõ csábításuk, fuss el innen,
Az éjsötét boltozatok alól!
Az ónegyednek tavernájában máris
Teraszra ülve, rendelj bort hamar,
Ott, hol a tengerbe folyó kanális
Vizétõl zölden fénylik fel a fal.
Siess! Még egy erõfeszítés vár rád!
De elgyengülsz, meglátva tornyait
A dómnak — katolikus gótikáját
Úgy tárja szét, akárha szárnyait.